A két hosszú tömbből álló együttes egy saját belső udvart zár közre. A keleti szárny homlokzata kiér az utcára, és formálásával, anyagváltásával szervesen folytatja a korábban megszakadt házsort. A másik szárny viszont visszahúzódik, úszik a telken, egy előkerttel csatlakozik az utcához. Elsősorban ezzel a kettős gesztussal teremti meg az átmenetet a két eltérő lépték között. Az épületeket tagoltságuk teszi igazán érdekessé, azonban meg kell említeni azt a félelmet, miszerint a rendkívül bontott tömeg előbb-utóbb műszaki hibák forrásává válhat. A lakópark őrzött-védett hangulatával is nehéz megbarátkozni. Mindazonáltal a telepítésnek a nehéz térbeli helyzetre adott válasza kitűnő, az architektúra friss és rokonszenves: teraszok és tetők, tagoló pengefalak izgalmas kompozíciója: a kételyek ellenére is profi munka. Hátha egyszer az utca további része is igazodik hozzá.