Budapest Legenda
Budapesti kortárs építészet térképen
Budapest contemporary architecture map
🡠Vissza
Régi budai városháza műemléki rekonstrukciója
Építész
Szabó Levente
Építész iroda
Hetedik Műterem Kft.
Tervezés éve
2015
Elkészült
2018
Cím
1014 Budapest, Úri utca 21.
Díjak
Budapest Építészeti Nívódíja, díjazott, 2019
Az egykori budai városháza épülete komplett műemléki rekonstrukciójának, udvarai lefedésének és tetőtér-beépítésének engedélyezési és kiviteli terveit 2015-ben készítette el a tervező. A páratlan, történeti értékű épület megújításának célja kettős volt: egyrészt az alapvetően barokk, de jelentős középkori részeket tartalmazó, számtalan építési perióduson átesett, és azok izgalmas anyagi, szerkezeti és térbeli lenyomatait őrző épület teljes rekonstrukciója, másrészt a mai igényekhez méltó revitalizációja.
A régi budai városháza közel 800 éves történetével a Várnegyed központjában, Buda egyik legrégebbi és legpatinásabb részében, a Szentháromság tér szomszédságában helyezkedik el. Az épület 160 éven át funkcionált városházaként, 70 éven át pedig az I. kerületi elöljáróság székhelye volt. Működött benne csendőrség, iskola, majd a második világháború utáni időszakban múzeumok, kutatóintézetek. Az épület megújulásában fontos üzenetet hordoz: így is lehet. Igényesen, minden részletre kitérően, időtálló anyagokkal. Mindemellett a fő mondanivaló, hogy a történelem, így az építészettörténet sem áll meg, ezért mindenekelőtt kötelességünk, hogy feltárjuk és megértsük a meglévő emlékeket. Új funkció esetén azonban jogunk van az épített anyagokat értelmezni, a különböző korok lenyomatait rendszerezni, hogy továbbra is egységes egészként, és ne véletlenszerű idézetként jelenjenek meg. A tervezők jelen esetben a barokk időszakban kialakult állapotból indultak ki, és minden ettől eltérő időszakot ehhez képest, helyenként új kontextusban mutattak be. A kortárs kiegészítések nem tolakodóak, viszont egyértelműsítik a friss beavatkozás területeit. A technika szinte észrevétlenül van jelen a házban, ami ilyen régi épület esetén komoly feladvány. A bútorok konzekvensen letisztult formában jelennek meg, több esetben rejtenek az épület működéséért felelős műszaki elemeket. A Városháza épületében a fejlesztő mindkét célja, az értékőrzés és értékteremtés is példás, követendő módon valósult meg.
Építész felelős tervező
Szabó Levente DLA
Építész és belsőépítész tervezők
Alkér Katalin, Bartha András, Biri Balázs, Terbe Rita DLA, Tolnai Zsolt
Munkatársak
Barta Fruzsina, Bartis Kata, Dolmány Rita, Halmai Dénes, Kunczi András, Marton Rozália, Páll András, Pelle Zita, Polgárdi Ákos, Simon Orsolya, Szigeti Nóra, Villányi Norbert
Munkatársak a pályázati szakaszban:
Gyulovics István, Kovács Zsófia
Fotó
Danyi Balázs
 
Mutasd térképen
Elfogad