🡠Vissza
Link másolása
A Móricz Zsigmond körtéri „Gomba” felújítása







Építész
Szabó Levente, Gyüre Zsolt
Építész iroda
Hetedik Műterem Kft.
Tervezés éve
2012
Elkészült
2013—2014
Cím
1114 Budapest, Móricz Zsigmond körtér („Gomba”)
Díjak
Budapest Építészeti Nívódíja, díjazott, 2015
A Körtér egykori közlekedési pavilonjának felújítása 2014-ben fejeződött be. A rekonstrukció azóta is viszonyítási pontként szolgál építészeknek, műemlékes szakembereknek, kritikusoknak, hogy hogyan és milyen szabadsággal nyúlhatunk egy műemlék épülethez; amely ráadásul a 20. század derekán épült.
A huszadik század közepén, vagy annál frissebben épült épületek még nem elég régiek ahhoz, hogy műemlék voltuk természetes legyen. A Schall József által a második világháború idején tervezett és megépült, az azóta eltelt közel hetven év alatt erősen elhanyagolt és leromlott forgalmi épület megítélése ezért meglehetősen ellentmondásos volt a szakemberek és a nagyközönség szemében egyaránt: a bontástól a teljes átépítésen át az anyag- és részlethű konzerválásig terjedt a javaslatok skálája. Az eredeti építészeti koncepciót és az elsődleges épületszerkezeteket következetesen megőrző, de kortárs nyílászárókkal és burkolatokkal, a mai technikai igényeknek megfelelően megvalósított épület heves szakmai vitát generált, mely a purizmus, a rekonstrukció, illetve a restaurálás százötven éves dilemmáit elevenítette fel. A magas építészeti igénnyel megvalósított felújítás a tervezők felelős döntései alapján túlmutat ezeken az alternatívákon. A meglévőt kiindulási alapnak tekintő, harsány gesztusoktól mentes, de tudatosan az épület lényegére koncentráló szemlélet elgondolkodtató metamorfózishoz vezetett: a Gomba olyan kortárs épületté vált, amelyben a múltja nagy erővel van jelen.
Fotó
Szentirmai Tamás, Biri Balázs






Mutasd térképen