Az egykori Mémosz-székház (épült 1948-49-ben, tervezői: Gárdos Lajos, Perényi Imre, Preisich Gábor, Szrogh György) azt a nemzetközi modern építészeti nyelvezetet beszéli, amelynek gyökerei itthon, régiónkban vagy Európa más tájain egyaránt a húszas-harmincas évek új építészeti gyakorlatából erednek. A mostani felújítás részletképzése, gondos tervezése nem csupán az architektúra, de a kert azonos szellemű, helyenként egy-egy formaelemet átemelő-reflektáló megoldásaival azonban túllép a klasszikus modern építészeti szókészletének szolgai alkalmazásán. A tervezők értőn és érzékenyen nyúltak a feladathoz. Ami – akár egy lépcsőkorlát részletmegoldása formájában is – értékesnek bizonyult, azaz olyasféle minőséget hordozott, amelyet a jelenkor értéknek és megőrzendőnek fogad el, azt megtartották. Szinte emeletről emeletre felfejthető, ahogyan az alkotók az egyes elemek későbbi sorsa felől külön-külön döntöttek. Ennek a részletező szemléletnek köszönhető a rekonstrukció egészének igényessége, valamint az a dichotómia, amely az eredetileg feszes, kemény architektúrát a hullámívvel játszó motívumok konzekvens érvényesítésével oldja fel. Ez a gyökeresen eltérő gesztus az, amely a jelenkor rétegét metszi bele az épületbe. A ház terei nagyvonalúak és szabadon formálhatók. Csodálatos, drámai téralakításra egy irodaházban nincsen mód, az itt létrejött ambiance a gondos részletképzés, a nívós anyaghasználat következménye. Egyet sajnálhatunk csak: a ház legreprezentatívabb tere, az egykori kongresszusi terem egyelőre nem talált új funkciót, felújítása továbbra is várat magára.