🡠Vissza
Link másolása
Graphisoft Park, „A” épület (I. ütem)






Építész
Cságoly Ferenc, Keller Ferenc
Építész iroda
Építész Stúdió Kft.
Tervezés éve
1998
Elkészült
1998
Cím
1031 Budapest, Záhony utca 1.
Díjak
Budapest Építészeti Nívódíja, elismerő oklevél, 1998
A Graphisoft Park megvalósításának első ütemeként egy emberközeli, három épületből álló együttes készült el. A tervezők nem egy gyorsan avuló, az aktuális divatirányzatot szolgaian követő design-terméket hoztak létre. Bizonyították, hogy lehetséges úgy kortárs építészetet művelni, hogy közben az itt konkrétan is jelen lévő hagyomány folytonosságát viszik tovább.
A téglaburkolat választása éppen ezért, a területen található volt Óbudai Gázgyár anyaghasználata miatt bizonyult szerencsésnek. A Dunához közelebb álló bér-irodaház egyszerűbb tömegformálásával némileg elkülönül a másik kettőtől. A második épület tömege oldottabb, két szárnyát kívülről tornyot képező többszintes belső tér fogja össze. Ezen a házon már megjelenik egy-egy olyan építészeti elem, amely leginkább a harmadik, a legnagyobb épületet jellemzi. Ez a Graphisoft irodaépület a legmozgalmasabb, leglátványosabb, és ezen ismerhetők fel legjobban a 20. századi (pl. Bauhaus, de Stijl) előképek. Ezek azonban nem direkt utalásként, hanem nagyon is rafináltan jelennek meg úgy, hogy az egész együttes építészeti nyelvezete mégis egy integráns egészet alkot.
A cég működéséhez alakították a tervezők az épület tördelt tömegét, amely így maradéktalanul megfelel a funkcionális követelményeknek. Az anyaghasználatban domináló nyerstégla és hőhídmentes alumínium nyílászáró szerkezethez igényes formai kompozíciókkal illeszkednek a belső burkolatok. A távolabbi összképhez hasonlóan a részletek is szépen kidolgozottak. Összefoglalásul megállapíthatjuk, hogy minden bizonnyal az utóbbi évek egyik legszínvonalasabb, új fővárosi irodaegyüttese jött itt létre, amelyet a racionalitás és a költőiség egymást jól kiegészítő kettőssége tesz igazán érdekessé.





Mutasd térképen