A belső udvar első látásra olyan, mintha mindig is így nézett volna ki, de a különböző szinteket bejárva kibontakoznak az új építészet beavatkozás mesteri vonalai. Olyan megoldásokat találunk, amelyeket vagy tiltani, vagy tanítani kellene: a finom mozdulatokból épített erőteljes architektúra, vagy a jelentős felülépítés észrevétlen jelenléte mindenképp ilyen paradoxonok. Az udvar képét a jó érzékkel átrajzolt belső homlokzat és az udvar felett lebegő üvegtető szerkezete határozza meg. Ez a kortárs hártya visszaidézi és megerősíti az udvarbelsők védett és intim világát, és egyúttal kialakul a szállodai hall tere is. A belső térrendszer vertikálisan rétegzett, megismétlődik a klasszikus palotahomlokzat szerkesztési elve, miközben folyamatos a játék a perspektívával. Az épület külső megjelenése mintegy kivetülése a belső térrendszer filozófiájának, ugyanakkor visszafogottabb, a megőrzés szándéka egyértelműbb. A tetőtéri szintek nem terjeszkednek rá a homlokzatokra, a tetőforma és a héjalás anyaga kortárs karaktert hordoz. Az épület szakít a régi és új kontrasztját megtestesítő építészeti eszközökkel, mégsem a teljes átírás útján halad. Valahol a kettő között talál egy mezsgyét, ahol történeti és kortárs elkülönül ugyan, mégis inkább hasonulnak, mintsem szétválnak egymástól. Nem a műemléki értékek konzerválása valósul meg, hanem egy új értelmezés ad többletet az épülethez.