Az indiai kőburkolat nemes anyaghasználata előzmények nélküli ezen a helyen, mégis jó választás, méltóságteljes megjelenést ad az épületeknek. A tetőkertek jól megtalálták helyüket a kontextusban, és szinte festői kontrasztban állnak a leromlott lakóépületek tűzfalaival és homlokzataival. Az új szárnyakon egyértelműen látszik a szó nemes értelmében vett professzionális munka: a részletek korrektül megoldottak az üvegajtós lifttől a faajtóig és a folyosó üvegezett bevilágítójáig. A kivitelező is magas szinten teljesített. Érezhető ugyanakkor némi feszültség a meglévő zsinagóga és az új épületegyüttes között: előbbi festett-díszített, vakolt architektúrájú, egyszerű, de differenciált térrendszerének építészeti üzenete őszintébbnek tűnik, mint az új épületek néha mesterkéltnek ható gesztusrendszere. A hozzáépítésben található kiállítás külön említést érdemel. Az igényes belsőépítészeti eszközökkel megfogalmazott anyag valóban „levisz a mélybe", szembesít az 1944-ben történtekkel. Ehhez a direkt közlésmódhoz társul az építészeti környezet, amely eszköztárával a sírkőépítészet üzenetét, a „kőbe zárt fájdalmat” közvetíti.